A DVTK Multifunkciós Sportcsarnok alapkövét 2019. október 8-án helyeztük el, bő fél év alatt pedig eljutottunk odáig, hogy jelenleg a szerkezetépítésen végzik az utolsó simításokat a kivitelező Épkar Zrt. szakemberei.

A DVTK Edzőközpont két új élőfüves edzőpályájának kivitelezése februárban kezdődött, és mindkettőt még az idei évben birtokba vehetik a DVTK női és férfi labdarúgói, valamint a klub utánpótlás korú játékosai. Sőt, jó hír, hogy a legújabb műfüves edzőpálya is befedésre kerül az idei esztendőben.

- Jelenleg két nagy méretű élőfüves, és három nagy méretű műfüves pályán készülhetnek a különféle korosztályok labdarúgói, de egy strandfoci pálya és három kisebb műfüves pálya is található az edzőközpont területén - kezdte Benczés Miklós. - Rendelkezünk továbbá egy fél nagypálya méretű műfüves pályával, ami hamarosan befedésre kerül. Ahhoz, hogy szintet tudjunk lépni, azért hogy a DVTK Labdarúgó Akadémia akkreditált akadémia lehessen és a feltételeknek meg tudjunk felelni, több feltételt is teljesíteni kellett, ez volt az egyik ok. A másik, hogy annyira túlterheltek a pályáink, hogy időszerű is volt már, hogy ezek a pályák elkészüljenek. A fedett csarnok pedig azért nagyon fontos, hiszen eddig Miskolc városának a tornatermeit béreltük, hogy a téli időszakban a kisebb korosztályok is edzeni tudjanak, így ez is megoldott lesz, hogy a labdarúgóink helyben tudjanak edzeni. A két meglévő élőfüves pálya leterhelésén látjuk, hogy már nem elegendő, hiszen itt készül a felnőtt férfi és női csapatunk, az NB III.-as alakulat, valamint az akadémiai szintre való emelkedéssel az összes akadémiai korosztály is. A két új pálya elkészülése után már egyszerre négy pályán fognak tudni készülni és mérkőzéseket játszani a csapataink.

Nagy szükségünk van arra is, hogy fűtött füves pályánk legyen, hiszen látjuk a labdarúgó szövetség törekvéseit, amely arra irányul, hogy télen tovább kitolják a mérkőzések időpontjait, valamint hamarabb is elkezdődhessen a bajnokság. Ahhoz, hogy ez a szándék megvalósulhasson, a csapatoknak élőfüvön is kell tudnia edzeni, hiszen a műfüvön való edzés, majd az ezt követő élőfüvön való játék rengeteg sérülést rejt magában. Teljesen más a játékosok alkalmazkodása ezekhez a talajviszonyokhoz. Nagyon bízunk benne, hogy a jelenlegi beruházások után hamarosan erre is sor kerülhet majd. A fejlődés nem állhat meg - zárta a DVTK sportigazgatója.


- Több éves előkészítés, valamint egy sikeres TAO és MLSZ pályázat után februárban indulhatott el  a két új élőfüves edzőpálya kivitelezése a DVTK Sportligetben - nyilatkozta dr. Képes Lóránt.. - Első lépésként az épülő multifunkciós csarnok mögött egy fél nagypálya méretű új műfüves pálya, és a hozzá kapcsolódó kábelkiváltások kerültek kialakításra. A második lépésben a túloldalon kialakítunk két nagyméretű élőfüves pályát, a hozzá tartozó teljes műszaki tartalommal. Új kerítés, járdák, utak, és géptároló helyiségek is kialakításra kerülnek. Ez mind azt a célt szolgálja, hogy az utánpótlás és felnőtt női és férfi labdarúgók még több és jobb pályán tudjanak edzeni. Ez a két pálya nem lesz fűthető, de a téli edzéslehetőséget az új műfüves pálya biztosítja majd, amely harmadik lépésben befedésre kerül az idei évben. Ősszel tehát már egy fedett, fűtött félpálya is várja majd a labdarúgókat.

A teljes beruházás nyár közepére elkészül, az élőfüves pályákat a füvesítést követően várhatóan ősszel vehetik birtokba a sportolók. Hiszen a fűnek szüksége van néhány hónapra, hogy megerősödjön. A fentieken túl - ahogy Benczés Miklós is említette - a háttérben most azon dolgozunk jelenleg, hogy az edzőközpont rendelkezhessen a DVTK Stadionhoz hasonló fűthető pályával is, ezért az MLSZ-hez benyújtottunk egy pályázatot ennek érdekében. Amennyiben sikerrel járunk, abban az esetben az edzőközpont főépülete melletti két edzőpálya felújítására is sor kerülhet majd, így télen fűtött pályán készülhetnek az akadémia növendékei és a felnőtt csapatok - zárta a DVTK beruházási igazgatója.