Földi Attila édesapja a neves kosárlabda edző Földi Sándor, aki férfi és női vonalon is a legmagasabb szinten tevékenykedett, volt válogatott edző is, többek között az akkori DKSK trénereként is dolgozott Miskolcon. Attila édesanyja is NBI-es kosárlabdázó volt, így igazi kosárlabda családba született, sőt testvére szintén magyar utánpótlás válogatott és NBI A csoportos kosárlabdázó volt, jelenleg a Szeged KE NBI B-s csapatának a vezetőedzője.

Attila játékos pályafutásának nagy részét Szolnokon töltötte, a Szolnoki Olaj utánpótlásában öt évet játszott.

Az edzői munkát Cegléden kezdte, mint utánpótlás edző, később pedig mint az NBI/A-csoportos csapat másodedzője, majd egy évet a Kecskeméti Kosárlabda Akadémián töltött a serdülő és kadet leány csapat vezetőjeként. Karrierje igazán 2017-ben indult be, amikor is az akkor még csak 27 éves edzőnek bizalmat szavazott a Vasas Akadémia és felkérte a női NBI/A csoport vezetésére. Itt három év alatt rengeteg tapasztalatott szerzett, nagyon sok fiatal játékos nevelkedett a keze alatt, akik azóta az NB1/A csoport más együtteseit erősítik. 2015 óta az U18-as 3x3 válogatott rendkívül sikeres szövetségi kapitánya is, irányításával az elmúlt években kétszer Európa Bajnok lett a válogatott, és világbajnoki bronzérmet is szerzett. 2018-ban Cziczás László másodedzőjeként az U20-as kosárlabda válogatottal EB 5. helyet szerzett.

Új vezetőedzőnk számára a csapat többsége nem lesz ismeretlen, hiszen az évek során dolgozott már együtt Medgyessy Dórával, Kányási Veronikával, Pusztai Petrával és Tóth Frankával is.

- A mai nappal nagyot léptünk előre csapatépítés szempontjából, hiszen sikerült hosszútávra megállapodni a vezetőedzőnkkel Földi Attilával, aki egy ambiciózus fiatal magyar edző - mondta el Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Korábban bizonyított már a Vasasnál és most abban bízom, hogy a kialakulóban lévő fiatal gárdánkkal fog komoly sikereket elérni. Örülök neki, hogy ma aláírtuk a szerződést, mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy maximálisan segítsük a munkáját. Nagy előny, hogy szerb és angol nyelven is kiválóan beszél, ezért az érkező légiósokkal is könnyebben meg fogja találni a közös hangot.

- Nagyon boldog vagyok, ez egy óriási kihívás és lehetőség számomra és bevallom nem sokáig gondolkoztam a döntésemen - árulta el Földi Attila, az Aluinvent DVTK újdonsült vezetőedzője. - Fiatal, de rendkívül tehetséges magyar magja lesz a csapatnak, ezáltal egy lendületes, motivált, a végsőkig küzdő alakulat lesz a miénk a terveim szerint. Úgy gondolom, hogy képes leszek a legjobbat kihozni ebből a fiatal csapatból, hiszen az előző klubomnál is nagy hangsúlyt fektettem az egyéni képességek fejlesztésére is a csapatjáték tökéletesítése mellett. Fontos az is, hogy lehetőséget adjak az Akadémiáról kikerülő tehetségeknek, mivel csak így van esélyük a fejlődésre. Mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobban szerepeljünk minden színtéren, megfeleljünk szurkolóink és szponzoraink elvárásainak a következő években!

Névjegy

Név: Földi Attila
Születési idő: 1990.10.08.
Születési hely: Szabadka, Szerbia (Jugoszlávia)
 

Edzői pályafutás

2017/2020 Vasas Akadémia NBI A csoport (vezetőedző)
2016/2017 Kecskeméti Kosárlabda Akadémia, serdülő és kadett lány csapat (utánpótlás edző)
2011/2016 Ceglédi EKK NBI A csoport (másodedző, szakmai stáb tag)
2010/2016 Cegléd lány serdülő, kadett, junior (utánpótlás edző)

Játékos pályafutás

2011/2012 Ceglédi KE NBII
2010/2011 Ceglédi KE NBI/B
2005/2010 Kadettól egészen U20 és NBI/B-ig Szolnoki Olaj

Sikerei

2015 - U18 3x3 válogatott vezetőedző
2015 - VB 3., EB 1. helyezés
2016 - EB 3. helyezés
2017 - VB 4., EB 1. helyezés
2018 - EB 7., IFJÚSÁGI OLIMPIA 5. helyezés
2018 - U20 női válogatott másodedző EB 5. helyezés
2019 - EB 6. helyezés