- A tájfutás egy összetett sportág, mind mentálisan, mind fizikálisan próbára teszi a sportolót. - kezdte Zsigmond Száva diósgyőri edző, aki egyben a junior tájfutó válogatott szövetségi kapitánya is. - Magas adrenalin szint mellett, nagy terhelés alatt is kulcsfontosságú a térképolvasás és a koncentráció. Elég egy esetleges hiba, vagy a fókusz elvesztése a fáradtság miatt, és akár a verseny is elúszhat. A tájékozódási futóversenyeken az indulóknak, nemcsak az a feladatuk, hogy minél gyorsabban érjenek célba a versenyzők által nem ismert pályákon, változatos terepviszonyok között, de menet közben érinteniük is kell a kijelölt ellenőrzőpontokat, kiválasztva saját útvonalukat, majd végre is hajtva a terveket. Ehhez tájoló (iránytű) és térkép is segítségükre van.

- Többféle típusú verseny létezik. Mind közül, a sprint táv a legrövidebb, amelyeket mostanában már a városban rendeznek, a sportág népszerűsítése céljából. Továbbá közép és normál távon is indulhatnak a tájfutók, amiket már a várostól messze, a jó levegőn, általában az erdőben rendeznek. Ezek mellett csapatversenyben is van lehetőség indulni, amik mindig jó hangulatban zajlanak. Azonban nemcsak futva lehet részt venni tájékozódási versenyeken. Vannak különböző szakágak, is mint például tájkerékpározás, sítájfutás vagy speciálisan mozgássérülteknek kialakított terepen zajló megmérettetések. A szakosztályunk tagjai aktívan részt vesznek ezeknek a szakágak az életében is.

- A tájfutás minden korosztály számára kiváló választás. - folytatta Debnár Zsuzsanna technikai vezető. -  A gyerekek 8-12 éves korban már hatékonyan tudnak megismerkedni a sportággal. A kezdő csoportban is ilyen korú gyerekekkel foglalkozunk. Azonban a tájfutás korfüggetlen, minden korosztály képviselőjét szeretettel várunk, a totyogó gyerekektől az időskorú szenior versenyzőkig mindenki megtalálja fizikai és technikai felkészültségnek megfelelő versenypályát. Vannak olyan gyerekek, akik már nagyon apró koruktól kezdve ismerkednek a sportággal szalagos gyerekpályán. A tájfutás egy családi sportág is, rengeteg olyan család van ahol a gyerekek követték szüleiket és ők is ezt a sportágat választották.

 

- Nálunk is minden korosztályban vannak sportolók, kis gyerekektől kezdve szenior versenyzőkig. Jelenleg a DVTK tájfutó szakosztályában 75 igazolt versenyzőnk van. Az edzéseket 3 edző irányítja (2 fő futó, tájfutó edző + 1 fő technikai edző). Egy héten általában 3 közös futóedzésünk van és egy technikai foglalkozás, ami egy előre megtervezett térképes pályán zajlik, ez egészül ki további, önállóan végzett egyéni edzésekkel, valamint keresztedzésekkel (kerékpár, úszás, erősítés, gyógytorna stb.) és a mentális felkészülésre fordított idővel. A versenyszezon bár már elkezdődött, de a járvány miatt sok eseményt törölni kellett, egyelőre várjuk a korlátozások enyhülését és a versenyszezon igazi beindulását.