Összefoglaló 2023. október 31., kedd

EL: Sepsi-SIC - DVTK HUN-Therm 68-80

Az Euroliga csoportkörének 5. fordulójában az eddig hibátlan teljesítménnyel büszkélkedő csapatunk a még nyeretlen Sepsi-SIC otthonába látogatott. Főleg a második negyedben bemutatott fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően már az első félidőben több mint tíz pontos előnyre tettünk szert. A második félidő küzdelmesebb volt, de odaadó csapatjátékkal és Aho Nina vezérletével teljesen megérdemelt győzelmet (68-80) arattunk Erdélyben, így együttesünk továbbra is őrzi veretlenségét az Euroligában.

EL: Sepsi-SIC - DVTK HUN-Therm 68-80


Remekül kezdtük a találkozót, hiszen Jovanović mindjárt az első támadásunkat kosárral fejezte be, majd a következő akciókat is rendre sikeresnek bizonyultak. Garbin és Lelik dupláit követően ismét Milica villant egy 2+1-essel, így nem csoda, hogy két perc elteltével időt kértek a hazaiak (0-9). A timeout jót tett a fehér mezeseknek, mert Janković révén megszerezték az első pontjaikat, aztán Hristova faragta tovább a hátrányt, de mielőtt túlságosan belelkesedtek volna az erdélyiek, Kaila egy csont nélküli hárompontossal hűtötte a kedélyeiket (4-12). Tadić és Tenyér pályára küldésével igyekezett frissíteni a csapatunkat Völgyi Péter, négy hazai egység után jól jött Lelik középtávolija a sarokból, és ezután Rékának még egy remek gólpasszra is futotta az erejéből, a címzett Tadić volt (8-16). A Sepsi szívósan küzdött, Hristova és Gereben ketteseire időkéréssel reagáltunk, de ez sem törte meg a házigazda lendületét, kiegyenlített a hazai gárda. Ugyan Ana Tadić ugyan megrázta magát az utolsó percben, de az ő négy pontja is már csak az egálra volt elegendő (20-20).

A második negyed első kosarát a ciprusi Akathiotou szerezte egy betörésből, a túloldalon Kaila Charles reagált rá a büntetővonalról. Akathiotou újabb kettesére Garbin egy triplával felelt. Élvezetes összecsapás kerekedett, hol az egyik, hol a másik együttes köszönt be. Nelson következett két egységgel, erre Garbin és Charles válaszoltak, jött is a Sepsi időkérése (26-29). A játékmegszakítás után kicsit megtorpantak a csapatok, a jeget Hristova törte meg egy hármassal, és nem sokkal később a bolgár játékos egy büntetővel a vezetést is megszerezte az övéinek. Ennek nem sokáig örülhettek a szentgyörgyiek, mert előbb Garbin, majd Lelik távolija is célba ért, így kicsit elléptünk ellenfelünktől (30-35). Ugyan Nelson közelijével igyekezett tapadni a Sepsi, de ezzel el is lőtte a puskaporát az első félidőben. Ezután Tenyér Zsófi is hintett egy hárompontost, Lelik 2+1-ese után pedig egyre szebb képet mutatott az eredményjelző (32-41). Bár majdnem két és fél perc volt még hátra a szünetig, ez idő alatt már csak Aho Nina volt eredményes, irányítónk dobása három pontot ért, így megnyugtató előnnyel vonultunk pihenőre (32-44).

A térfélcserét követően két Jovanović-dupla között Janković talált be, majd Hristova is megvillant, így egyelőre nem változott a különbség (36-48). A 23. perc végén Milica hibátlanul büntetőzött, majd a következő minutában Nina szerzett labdát és robogott vele végig a pályán egy könnyű ziccerig (36-52). Nina hibátlan hárompontosa után egyre nyílt az olló, és bár a Sepsi igyekezett tapadni négy egységgel, Lelik Rékát nem tudták megállítani, így válogatott játékosunk szerzett könnyű kosarat (40-57). Nyugodt mederben zajlott a találkozó, Charles és Nyström kosárváltásával folytatódott a játék, ezután viszont picit kihagyott a koncentrációnk, közelebb jöttek a hazaiak (46-59). Egy időkéréssel próbálta felrázni csapatunkat Völgyi Péter, Nyström távoli kísérleténél mégsem figyeltünk, szerencsére a másik oldalon Nina hasonló dobással válaszolt. A negyed hajrájában a Sepsi-SIC büntetőkkel operált, Lelik pedig  nagyszerű egyéni akcióból szerzett könnyű kosárral. Mindez azt jelentette, hogy a csapatok összehozták az első negyed döntetlen eredményét (52-64).

A záró felvonás elején még szólt a Nélküled, amikor Toman keze elsült a hárompontos vonalon túlról, majd nem sokkal később a nagyszerű napot kifogó Aho Nina is betalált a festékből. 10-es számú játékosunk hibátlan 5/5-ös mezőnymutatóval emelkedett ki a többiek közül. Nyström szórt ugyan egy triplát, de Kaila büntetőjével elértük a hetven dobott pontot (55-70). Amikor Gereben Lívia labdája beakadt a negyed derekán, időt kértünk, nehogy lendületbe jöjjenek a vendéglátóink. Kaila Charles sarokból szórt tökéletes hárompontosával gyakorlatilag megnyugodhattunk, hiszen már csak bő négy perc volt hátra a mérkőzésből. Nyström állt a csapata élére és Morgan Green is jól célzott, mégis a sepsiszentgyörgyi stáb kért időt (63-74). Nyström hármasával folytatódott a játék, ezzel tízen belülre zárkózott fel a Sepsi-SIC. Grigalauskytė legalább az egyik büntetőjét értékesítette, a saját palánkunknál pedig előbb Kaila, aztán Monika osztott ki egy-egy hatalmas blokkot az ellenfelének. A mérkőzést egyértelműen Aho Nina zárta le újabb tökéletes hárompontosával, Nyström már csak kozmetikázta az eredményt, amelyet Grigalauskytė alakított ki végül (68-80).

Női Kosárlabda Euroliga A csoport, 5. forduló

ACS Sepsi-SIC - DVTK HUN-Therm 68-80 (20-20, 12-24, 20-20, 16-16)

Sepsiszentgyörgy, Sepsi Arena 600 néző. Játékvezetők: Paulina Karolina Gajdosz (lengyel, Diana Lapanović (szlovén), Josip Mikulić (horvát).
Sepsi: Green 8, Gereben 4, Hristova 18/3, Janković 5, Nyström 19/9. Csere: Nelson 10, Akathiotou 4, Cătinean. Vezetőedző: Zoran Mikes.
DVTK: Aho N. 16/12, Charles 13/6, Lelik 14/3, Jovanović 11, Garbin 11/6. Csere: Tadić 6, Tenyér 3/3, Grigalauskytė 3, Toman 3/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Edzői értékelés

Völgyi Péter: Természetesen nagyon örülünk ennek a győzelemnek, köszönjük a szurkolóinknak, hogy ismét messzire elkísértek bennünket. Nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk, mindkét csapat szurkolói nagyon kitettek magukért ma. Áttérve a mérkőzésre: jól kezdtünk, ám aztán egyre több eladott labdánk is lett, emiatt fel tudott ránk jönni a Sepsi. 22 eladott labdánk volt, ez nagyon sok, ritka, hogy ilyen mutatóval idegenben mérkőzést nyerjen egy csapat az Euroligában. Ami a mi oldalunkra billentette a mérkőzést, hogy a kritikus pillanatokban rendre mi tudtunk kosarat szerezni, de az eladott labdáink számán dolgoznunk kell.

Most egy rövidebb szünet következik klubszinten a kosárlabdában, a játékosok közül kinek hosszabb, kinek rövidebb lesz ez az időszak a válogatott szünetben. November második felében szeretnénk majd ugyanott folytatni, ahol októberben abbahagytuk, és tovább haladni a megkezdett úton.