Összefoglaló 2023. november 29., szerda

EL: DVTK HUN-Therm - Fenerbahçe AH 64-81

Az Euroliga 7. fordulójában a sorozat két veretlen csapata mérte össze a tudását a DVTK Arénában. A remek hangulatú mérkőzés első negyedét bátor játékkal megnyertük ugyan, a folytatásban aztán magára talált ellenfelünk és tízpontos harcolt ki magának a félidőre. A térfélcserét követően a rutinos vendégek jól menedzselték az előnyüket, és a két meghatározó játékosa nélkül kiálló csapatunk ellen végül 81-64-es győzelmet arattak.

EL: DVTK HUN-Therm - Fenerbahçe AH 64-81


Két sérült játékosa, Kányási Veronika és Milica Jovanović nélkül igyekezett felvenni a harcot a csapatunk a címvédő ellen. Fantasztikus hangulatban indult útjára a labda, de ez sem zavarta meg Andersont, aki rögtön az első támadást egy laza triplával fejezte be. Howard is gyorsan beköszönt, az első gólunkat Aho Nina jegyezte, az ő dobása is három egységet ért (3-5). A belga sztár Meesseman könnyű kosara után Nina szórt egy újabb hármast, Grigalauskytė duplájával pedig már mi vezettünk. Darcee Garbin egy csodálatos hármassal fokozta a hangulatot, zengett a csarnok a 4. percben (11-7). Meesseman is bevágott egy trojkát, majd Tadić volt az első cserénk, őt kisvártatva Lelik Réka meg is kínálta egy forintos gólpasszal, amelyet Ana nem is rontott el, időt kértek a vendégek (13-10). Howard tarthatatlan volt, nálunk Charles indult be öt ponttal, a Fenerben Laksa vágott be egy hármast, igazán élvezetes volt a játék. (18-17). A negyed utolsó két perce csak három pontot hozott, abból kettőt litván centerünk jegyzett, így megnyertük az első etapot (20-18).

Tíz másodperc sem telt el a második játékrészből, amikor Garbin dobott egy hárompontost, ezután azonban inkább a Fenerbahçe percei következtek, Howard vezérletével a 14. percben meg is fordították az állást (25-26). A folytatásban is feltartóztathatatlanul nyomultak előre a törökök, ezért nagyon kellett Tadić duplája, de a negyed felénél így is időt kellett kérnie vezetőedzőnknek (27-34). Völgyi Péter szavai nyugtatóan hatottak, ezt jelezte Charles szép középtávolija, majd a Fener öt egysége után ismét Tadić villant (31-39). A szünet előtt két és fél perccel Lelik is megszerezte az első pontjait, Howard büntetőkkel szaporította a pontjai számát, míg Anderson egy újabb hármassal, egyre nyílt az olló (33-45). Nina két büntetőjére Anderson válaszolt közelről, az első félidő eredményét Kaila Charles alakította ki (37-47).

A fordulás után sem spóroltak az energiáikkal a csapatok, felváltva potyogtak a duplák, két perc játék után így maradt a „közte tíz” (41-51). A csapatunk szekerét Nina tolta két duplával, és Garbin hárompontosa ugyan megfelezte a hátrányunkat, azonban Uzun és McBride pillanatok alatt visszaállították azt, Howard pedig tovább tetézte a gondjainkat egy palánkossal (46-58). Mivel a következő percekben csak a vendégek voltak eredményesek, a hazai stáb időkéréshez folyamodott (46-62). A 27. percben Lelik réka derítette jobb kedvre a szurkolóinkat egy nagyszerű hárompontossal, majd Garbin kettesével mentünk félszáz fölé, jott is Garnier edzőnő időkérése (51-62). Két perc volt még hátra a negyedből, ezt a periódust Fenerbahçe nyerte meg (53-66).

Nagyszerűen indítottuk az utolsó felvonást, előbb Grigalauskytė, majd Aho Nina célzott jól, utóbbi ráadásul távolról, a vendégek a 33. perc végén ébredeztek Meesseman révén (58-68). A játékvezetők ítéletei már sokadszorra borzolták a nézők kedélyeit, sajnos a sípmesterek kétszer annyi faultot fújtak ránk, mint a vendégekre. Ebben a negyedben egyébként igencsak töredezett volt a játék, üdítő volt Nina hármasa, de a török csapat játékosai sem lankadtak és tartották a távolságot (60-73). Az utolsó percek kérdése az volt, sikerül-e tíz alá jönnünk, de Anderson vezérletével magabiztosan nyert az esélyesebb Fener (64-81).

 

Női Kosárlabda Euroliga A csoport, 7. forduló

DVTK HUN-Therm - Fenerbahçe Alagöz Holding 64-81 (20-18, 17-29, 16-19, 11-15)

Miskolc, DVTK Arena, 2000 néző. Játékvezetők: Ariadna Chueca (spanyol), Veronika Obertova (szlovák), Jelena Tomić (horvát).
DVTK: Aho N. 17/9, Charles 13/3, Lelik 6/3, Garbin 11/9, Grigalauskytė 7. Csere: Tadić 10, Tenyér, Toman, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Fenerbahçe: Anderson 17/6, Onar 6, McBride 9/6, Meesseman 16, Howard 22. Csere: Laksa 3/3, Uzun 8, Gul. Vezetőedző: Valérie Garnier.
Kipontozódott: Charles a 39. percben.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Minden mérkőzésnek megvannak a maga pozitívumai, az, hogy ennyien kint voltak és szurkoltak nekünk az nagyon örömteli, látszott, hogy a vereség ellenére értékelik a játékunkat a szurkolók. Örülök, hogy nem sérült meg senki, mert nagyon kemény csata volt. AMinek nem örülök, az a zóna elleni játékunk, nem gondoltam, hogy ezzel ma ennyire meg fognak fogni minket. Nagyot küzdöttünk a támadólepattanókért, de sajnos második esélyből nem tudtunk ma igazán eredményesek lenni. A Fenerben világsztárok játszanak, egy-egy egyéni megmozdulás mindig kihúzta őket a bajból, mikor akadozott a gépezetük. Büszke vagyok a csapatra, nagyon sajnálom, hogy elszúrtuk a második negyedet, mert ilyen csapat ellen rendkívül nehéz hátrányból visszajönni. Nagyon sokáig veretlenek voltunk az Euroligában, nagyon szép hat győzelem volt, de mostantól a következő mérkőzésekre kell fókuszálni. Holnap pihenőt kapnak a lányok, három edzéssel készülünk aztán a Győrre. Jót tesz nekünk, hogy vasárnapra került át a mérkőzés, kell most a regeneráció a nehéz sorozat közepette. Nagyon számítok arra, hogy a duplameccs miatt a futballmeccsről is szép számmal jönnek majd át szurkolók, ma igazán remek hangulat volt, bízom benne, hogy vasárnap még ennél is sokkal jobb lesz. Óriási szükségünk van erre a támogatásra, hogy a holtpontokon át tudjunk lendülni.

Aho Nina: Azt kaptuk ettől a mérkőzéstől, amire számítottunk. Megbeszéltük, hogy negyven perces koncentráció kell ahhoz, hogy egy jó mérkőzést játszhassunk vagy esetleg meg is verjük a Fenert. Sajnos ez nem sikerült, de ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a lányokra, próbáltunk fejben változtatni és építeni a támadást és a védekezést. Nagyon tanulságos és értékes mérkőzést játszottunk, megyünk tovább és készülünk a Győr ellen.
 
A Fenerbahçe nem vett részt a mérkőzés utáni sajtótéjékoztatón.