Összefoglaló 2023. december 20., szerda

EL: DVTK HUN-Therm - Beretta Famila Schio 73-69

Az Euroliga csoportkörének 10. fordulójában a DVTK HUN-Therm az olasz bajnok Beretta Famila Schio együttesét fogadta a DVTK Arénában. A piros-fehérektől többen is extra teljesítménnyel rukkoltak ki ezen a fontos összecsapáson, így hiába harcolt becsülettel a Guirantesszel felálló vendég csapat, a közönsége támogatását élvező csapatunk elsöprő játékkal megérdemelten nyerte meg (73-69) az A csoport rangadóját.

EL: DVTK HUN-Therm - Beretta Famila Schio 73-69


Mindkét csapatban akadtak hiányzók, a DVTK Kányási Veronika és beteg Toman Petra nélkül állt ki, míg a Schioban a magyar válogatott Juhász Dorka nem lépett pályára. Az 1. perc végén Parks labdája szédült be a gyűrűbe, majd Penna volt szemfüles, jobban kezdtek tehát az olaszok, a mieink első találatára két percet kellett várni a lelkes szurkolóinknak, Ana Tadić talált be középtávolról (2-4). A francia centerünk kisvártatva ki is egyenlített, majd jól kihasználva fizikai paramétereit a vezetést is megszerezte együttesünknek, a Schio vezetőedzője, Georgios Dikaioulakos észlelte a bajt, és gyorsan ki is kérte az első idejét (6-4). A timeout jó hatással volt a csapatokra, a vendégeknél továbbra is Parks és Penna volt a vezér, nálunk Charles jeleskedett a mezőnyből, illetve Garbin is beköszönt egy triplával (13-12). A negyed hajráját nagyon megnyomta Völgyi Péter együttese. Milica Jovanović is egy csodaszép hármassal jelentkezett pályára lépése után, Charles továbbra is elemében volt, és Lelik is elszaladt ziccerig egy elcsent labdával (20-16).

A tavaly még Diósgyőrben pattogtató Arella Guirantes kosarával ért véget az első negyed, és az ő büntetőivel kezdődött a második is. A másik oldalon Jovanović kapta el a fonalat, a montenegrói sztár öt pontjával mentünk tovább, az olasz csapat Sivka kettesével és Sottana hárompontosával igyekezett tartani a lépést (25-23). Ugyan a mérkőzés ezen szakaszában Tadić a padon pihent, a palánk alatt továbbra is domináltunk, hiszen Monika Grigalauskytė lépett elő főszereplővé, és tett négy pontot a közösbe (29-23). Litván magasemberünknek annyira megjött az önbizalma, hogy a negyed derekán egy távolit is bezúdított, a Schioban Sottana tartotta ekkor a lelket (32-28). Milica is nagyon élvezte a játékot, szép mozdulattal szerzett duplájának nagyon örült a közönség. A következő periódusban aztán a szenzációs formában játszó Ana termelte sorra a pontokat, egyszerűen nem bírtak vele a narancs mezesek, miközben Garbin is jól célzott. A fantasztikus atmoszférában leblokkoltak a vendégek, a szünet előtti pillanatokban Arella azért villant egyet (45-32).

A második félidő első minutája nem hozott kosarat, a 22. percben aztán Costanza Verona talált be először a fordulás után. Kicsit beragadtunk, a következő duplát Guirantes jegyezte, de Lelik nagyszerű hármasa kisimította a diósgyőri ráncokat (48-38). A feltehetően extra motivációval játszó Guirantes közelijére Darcee reagált egy triplával, majd egy kis játékmegszakítás után Penna is bevágott egy trojkát. Aho Nina két duplája között Verona is betalált, igazán élvezetes volt a játék (55-45). A magas színvonalú játék a negyed végéig kitartott, a hazai szurkolók Charles szép megmozdulásainak és Milica újabb csont nélküli triplájának örültek leginkább. Penna és Sivka hárompontosaival azért meccsben maradt az olasz bajnokcsapat, ezt a negyedet négy ponttal meg is nyerte (62-53).

Nem kezdődött jól a záró felvonás, kicsit megtörte a ritmusunkat a kis szünet. Bár csapatunk támadásban picit elbizonytalanodott, sokáig jól védekezett, amikor azonban Parks elsüllyesztette második hármasát, Völgyi Péter elérkezettnek látta az időt, hogy magához hívja játékosait (62-58). A Schio megérezte a vérszagot, Parks büntetőivel tovább közelített, a mieinknek sokszor szerencséje sem volt. A 34. perc végén aztán Tenyér Zsófi kezdte kiráncigálni csapatunk szekerét a kátyúból egy duplával, nagyon kellett ez a gól. Amikor pedig a fantasztikus napot kifogó Milica Jovanović a negyedik tripláját is bevágta, időt kértek a vendégek (67-60). A hazai hívek abban bíztak, hogy innentől kezdve már nem lesz gond, de bizony még hátra volt a negyed fele. Nagyjából két percig nem esett újabb találat, a jeget sajnos Guirantes törte fel, fokozódtak tehát az izgalmak. A közönség elementáris erejű buzdítása átsegítette a csapatot a nehéz perióduson, illetve bénítólag hatott az ellenfélre. Darcee Garbin két büntetője után kettő perc maradt a találkozóból (69-62). Ez a periódus már fesztiválhangulatban zajlott le, és bár nem adta olcsón a bőrét a Schio, fantasztikus teljesítménnyel megérdemelten győzött a DVTK HUN-Therm (73-69).

 

Női Kosárlabda Euroliga A csoport, 10. forduló

DVTK HUN-Therm -Beretta Famila Schio 73-69 (20-16, 25-16, 17-21, 11-16)

Miskolc, DVTK Aréna, 2000 néző. Játékvezetők: Amel Dahra (francia), Jelena Tomić (horvát), Sinem Tetik (török).
DVTK: Aho N. 5, Charles 12, Lelik 5/3, Garbin 10/6, Tadić 15. Csere: Jovanović 17/12, Tenyér 2, Grigalauskytė 7/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Schio: Verona 7/3, Crippa, Parks 10/6, Penna 13/9, Reisingerova 7. Csere: Bestagno, Guirantes 16, Sottana 12/6, Sivka 4. Vezetőedző: Georgios Dikaioulakos.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.


Mestermérleg

Völgyi Péter: Azt gondolom, hogy az első félidőben nagyon jól végrehajtottuk azokat a dolgokat és taktikai elemeket, amiket a mérkőzés előtt megbeszéltünk, ez ki is ütközött az eredményben, különösen a második negyedben. A fordulás után azért szépen fokozatosan fel-felzárkózott ránk a Schio, és bár a vezetést nem tudták átvenni, azért számos kellemetlen percet okoztak nekünk. Szerencsére a kritikus helyzetekben mindig jött egy-egy pillanat - Tenyér Zsófi faultos kétpontosa, Jovanovic lepattanója vagy Kaila extra védekezése - amikor a mi javunkra billent a mérleg. Ebben természetesen ismét rengeteget segítettek a szurkolóink, egészen félelmetes volt a hangulat az utolsó két percben. Nagyon büszkék vagyunk az Euroligában elért 8-2-re és a bajnokságban szerzett kilenc győzelemre. Ennél rosszabb őszünk sose legyen, én nagyon remélem, hogy az előttünk álló tavasz is legalább ilyen sikeres lesz számunkra. Köszönjük szépen az egész éves szurkolást, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Georgios Dikaioulakos: Nagyon csalódott vagyok, mert ezzel a vereséggel rendkívül nehézzé vált a helyzetünk az Euroligában. Sajnos a palánk alatt nem tudtuk jól kezelni az ellenfél magasságbeli fölényét, nem tudtuk tartani a lépést a festékben. Küzdelmes lesz innen megszerezni a továbbjutást, de mindent meg fogunk tenni, hogy ez sikerüljön.