A 2021-es és a 2022-es rekord egyesületi győzelem után ott folytatta az évet a DVTK díjugartó szakága, ahol abbahagyta. A sportág történetében sorozatban harmadjára lettek a legjobbak a piros-fehérek 322 egyesület közül, ezúttal az egymilliós álomhatár feletti újabb rekordot jelentő 1.094.682 ponttal, ami közel 2,5-szer több, mint az idei második Krucsó Lovasklubé és több, mint a 3. a 4. és az 5. egyesületé összesen.

Az egyéni ranglisták is szinte teljesen piros-fehérbe borultak. Az év férfi egyéni diósgyőri sportolójának is megválasztott Szuhai Péter az összetett és a felnőtt kategóriában is magasan végzett az élen 426 ezer pontnál is többel. Az utánpótlás kategóriák közül az ifjúságiaknál Ifj. Szuhai Gyula zárt az első helyen, míg a gyermek kategória csúcsán 2023 felnőtt magyar bajnoka, Szuhai Rodrigo zárt, amivel az összetett rangsorban a negyedik helyen végzett. Az ifjúságiaknál Kisgergely Kata az 5. lett, míg a fiatal lovasoknál Lukács Loren szintén ebben a pozícióban fejezte be az évet.

- Ez volt az az év, ami már teljesen covid mentes volt. Tavaly sokkal jobban le voltunk terhelve és ugyan 2023 is nehezen indult, de Szuhai Peti kapcsán az olimpiához is erősen kötődtünk. Ebben különösen büszkék vagyunk arra, hogy ő volt a legeredményesebb magyar a programban, és végül csak hajszálon múlt a kijutás. De négy év múlva is lesznek ötkarikás játékok és az a célunk, hogy diósgyőri lovas is kijusson Los Angelesbe. Ehhez az idei egyesületi pontszámhoz - amire még a sportág történetében sosem volt példa - azonban mindenkire szükség volt, egytől egyig. Mindenki hozzátette a magáét. Érdekes helyzetben vagyunk, ugyanis nincsen bázisunk. Az ország minden pontján vannak lovasaink, ám így is fantasztikus közösség tudott kialakulni az elmúlt években. Egy verseny után valaki Kaposvárra, valaki pedig Miskolcra megy haza, de a következőn ott folytatják, ahol abbahagyták. Továbbá az idei ünnepi időszakban a 40 lovasunkkal együtt támogatni tudtunk rászoruló gyerekeket is ajándékokkal, hogy egy kicsit szebbé tegyük számukra az ünnepeket, ezzel is megmutatva a diósgyőri lovas közösség erejét - értékelt Kisgergelyné Szemcsák Éva szakosztályvezető.

Díjugartó egyesületi ranglista 2023

1. hely DVTK 1.094.682 pont

2. hely Krucsó Lovasklub 393.494 pont

3. hely DEAC Sport NK.383.436 pont

Összetett lovas ranglista 2023

1. hely Szuhai Péter 426.094 pont

4. hely Szuhai Rodrigo 234.955 pont (Gyermek 1. hely)

13. hely Ifj. Szuhai Gyula 139.438 pont (Ifjúsági 1. hely)

16. hely Vándor Zsófia 86.836 pont

28. hely Kisgeregely Kata 52.419pont (Ifjúsági 5. hely)

30. hely Szuhai Gyula 50.607 pont


Fotók: Hajdu Krisztina