Összefoglaló 2020. szeptember 3., csütörtök

“Edzésen már sok hasonló gólt lőttem”

Molnár Gábor rendkívül látványos mozdulattal szerezte meg a vezetést az MTK elleni mérkőzésen, nem véletlenül választották a találatot a forduló góljának.

“Edzésen már sok hasonló gólt lőttem”


- Most már aludtál néhányat a mérkőzésre, tudsz örülni az egy pontnak?
- Igen, mert egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Jobb lett volna győzni, benne is volt a meccsben a három pont megszerzésének lehetősége. A közönség jó mérkőzést láthatott, úgy érzem, az 1-1 ilyen körülmények között elfogadható eredmény.

- Nem akármilyen mozdulattal szereztél vezetést a DVTK-nak, gratulálunk a forduló góljához!
- Köszönöm szépen, sokat ér ez az elismerés, mert a 3. fordulóban igen erős mezőnyben lettem első. Többen is látványos gólt lőttek, akik közül Cseri Tamásé tetszett a legjobban. Persze akkor is ezt mondanám, ha a gólvonalról pöccintette volna be a labdát, mert jó barátok vagyunk (tette hozzá mosolyogva - a szerk.) 

- Lőttél már ilyen gólt?
- Tétmérkőzésen nem, edzésen viszont számtalanszor. Már gyerekként is elvállaltam, ha úgy jött a labda, és most sem ijedek meg a hasonló helyzetektől. De nem csak a pályán, a FIFÁ-ban is imádok ollózgatni.

- Ismered a mexikói Hugo Sanchezt, aki szinte minden mérkőzésen megpróbált ollózva gólt szerezni? 
- Persze, nagyszerű játékos volt. Én azonban nem a közönségnek játszottam, hanem magasra pattant a labda, csak így tudtam ellőni, mielőtt a védő vagy a kapus megelőzhetett volna. Hál’Istennek a léc alá vágódott a labda, remélem, még sok ilyen gólt tudok rúgni. 

- Télen érkeztél Diósgyőrbe, az MTK ellen már az 5. gólodat szerezted, azonban korábban csak idegenben találtál be. Számon tartottad ezt?
- Szerettem volna minél hamarabb “bemutatkozni” itthon is, de így is jó érzés volt gólt lőni a saját közönségünk előtt. Most már csak az maradt hátra, hogy a másik kapuba is betaláljak, ennyivel tartozom az ultráknak, akik sokat segítenek minden mérkőzésen a szurkolásukkal. Ahogy minden támadót, engem is motivál a gólszerzés, de nem győzöm ismételni, nekem a gólpassz is hasonló örömet okoz. 

- Most hétvégén szünetel a bajnokság, a jövő szombaton pedig ismét hazai pályán játszik a DVTK, ezúttal az a Honvéd lesz az ellenfél, amelyik a jól kezdő MTK-val ellentétben beragadt a rajtnál. Mit vársz a találkozótól?
- Két mérkőzésből sok tanulságot azért nem lehet levonni, én a Honvédot továbbra jó csapatnak tartom. Nyilván nem ugyanazt a focit játsszák, mint az MTK, de jó mérkőzést fogunk játszani. Alaposan felkészülünk ellenük, mert nyerni szeretnénk főleg hazai pályán. 

(És nem csak Molnár Gábor szerezte a forduló gólját, hanem Antal Botond bravúrját választották a forduló védésének. Gratulálunk mindkettőjüknek!)